Tisztelt Látogató!

dicsoÚjkenéz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete nevében szeretettel köszöntök minden kedves vendégünket településünk honlapján! Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy internetes kalandozása során felkereste községünk hivatalos weblapját. A következő oldalak megtekintésével kettős célt szeretnénk elérni: egyrészt bemutassuk településünket, másrészt hasznos és fontos információk, valamint szolgáltatások közzététele révén erősítsük Újkenéz Község Önkormányzatának ügyfélbarát, szolgáltató jellegét. Látogatása során megismerkedhet településünk történelmi múltjával, jelenével, értékeivel, kulturális életünkkel. Tájékozódhat Újkenéz közéletéről, elolvashatja az Önkormányzat Képviselő-testületének rendeleteit, határozatait. Megismerheti községünk történetét, nevezetességeit, intézményeit és egyesületeit, betekintést nyerhet a település oktatási-, kulturális- és sportéletébe, valamint információt kaphat rendezvényeinkről, ünnepeinkről. Bízom abban, hogy honlapunk hozzájárul ahhoz, hogy az érdeklődők mindig a legaktuálisabb képet kapják településünkről, annak életét színesítő rendezvényeiről. Barangoljon hát továbbra is kedvére honlapunkon és kívánom, hogy e látogatás kellemes és hasznos perceket szerezzen. Ha pedig sikerült felkelteni  érdeklődését, a virtuális kirándulás után kérem, tapasztalja meg Újkenéz község vendégszeretetét a valóságban is!

Tisztelettel: Dicső Zoltán
polgármester

e-mail cím: dicso.zoltan69@freemail.hu

Újkenéz a Facebookon